Ágh Attila terjedelmes cikkben elemzi a pártok és civilek viszonyát (És, 2016. máj. 20., 5. old.), a civil mozgalmak ébredésének sajátosságait és paradoxonjait.
http://www.es.hu/agh_attila;partok_es_civilek_kozott;2016-0…
Szerinte ezek a mozgalmak "új politikai" és "antipolitikai" irányzatokra oszthatók. Mivel az utóbbi utat zsákutcának tartom, csak az első típussal foglalkozom. Az elitpolitizálás negatív hatásait illetően egyetértek a szerzővel, de a "társadalmi középnek" nem tulajdonítok akkora jelentőséget, mivel az ide tartozó rétegek általában el vannak foglalva a saját jólétükkel, mindennapi gondjaikkal. Még "a civil társadalomban felgyülemlett feszültség" politikai energiává változásában sem hiszek, hiszen ezek a feszültségek hol nőnek, hol csökkennek, és a kormánynak elegendő lehetősége van a gőz kiengedésére (lásd az internetadó vagy a vasárnapi boltzár visszavonását).
Én egy másfajta megközelítést próbálok alkalmazni. Először is tisztázni kell, hogy ki a civil. A leghagyományosabb értelemben az, aki nem katona. De a jobboldalon szerveződő paramilitáris szervezetek (egyenruhával és fegyveres kiképzéssel) szintén civilek a maguk módján, hiszen önszerveződéssel jöttek létre (ellentétben például a Kádár-rendszer által szervezett Munkásőrséggel). Az üzleti tevékenység hiánya (non-profit szervezetek) sem feltétlenül számít, hiszen létezik olyan cég, amely a közjót szolgálja. Szerintem a kormánytól való függetlenség az egyetlen biztos támpont (és ez ki is zárja a kormányt támogató, és a kormány által finanszírozott Civil Összefogás Fórumát, amely az Európai Unióval levelezve már a külpolitikából is kiveszi a részét.). Lényegében a pártok is civil szervezetek, csak esetükben túl hangsúlyos az egy vezérelvhez való igazodás (egy ütemre lépnek). A Fidesz is civil szerveződésként indult, csak azóta alaposan "belakta" az államot. Annyira, hogy mára eggyé is vált vele (megint van értelme úgy fogalmazni, hogy "pártunk és kormányunk").
Nincs éles különbség a civil és a politikai tevékenység között. Igaz, hogy a mai ellenzéki pártok eljátszották az esélyüket arra, hogy önmagukban és belső változások nélkül komoly alternatívát képezzenek az állampárttal szemben, de az igazi ellentét nem a civilek és a pártok között van, hanem a kormányon lévő erők és az ellenzék között.
Nincs igazuk azoknak a civileknek, akik nem hajlandók együttműködni a demokratikus oldal jelenlegi pártjaival, hiszen a céljaik lényegében közösek. Nem osztom azt a vélekedést, hogy az ellenzéki pártokat voltaképp a kormány tartja el (ki). Egyrészt az ellenzéki pártok jobban járnának, ha győznének (most semmiképp sem kaphatnak annyi alamizsnát, amennyinél többet nem tudnának "félretenni" maguknak, ha náluk lenne a kasszakulcs). Másrészt csak akkor lehet hitelük, ha észrevehető ellenzéki tevékenységet fejtenek ki. A jelenlegi állóvíz két okból kezdhet bugyogni. Vagy a civilek alakítanak egy új pártot (ahogy az LMP vagy a Jobbik megalakult, szinte a semmiből, de külföldi példákat is említhetünk: Sziriza, Podemos), vagy valamelyik jelenleg is működő párt erősödik meg annyira (természetesen a civilek jóvoltából), hogy komoly esélyük legyen egy hatalmas bővülésre és a győzelemre. Hogy a szimpatizánsok jóval egységesebbek, mint az egymással marakodó pártvezetőségek, azt Bokros Lajos esete is bizonyítja (szinte napok alatt csatlakozott hozzá a legtöbb budapesti ellenzéki szavazó, miközben Tóbiás József erősen csóválta a fejét).
A jelenlegi ellenzéki pártok közül talán az Együttnek lenne a legtöbb esélye arra, hogy magába olvassza a többit. Ha nem is a tényleges párttagokat, de legalább a szimpatizánsokat. Csak ehhez egy széles sávú program és egy befogadóbb stratégia kellene. A név jó, a név már megvan. (Ennél jobb csak a Demokratikus Koalíció neve lenne, ha a DK nem lenne egyetlen személy, "Gyurcsány Ferenc új pártja". A DK radikális, de nem következetes, és a rajongótábor minden kritika nélkül jóváhagyja a Főnök politikai cikcakkjait.)
Szigetvári Viktor és Juhász Péter jelenleg a pártjuk egyediségét hangsúlyozza. A jelszavuk: "A józan középút". Ezt alapvetően téves iránynak tartom. Azt hangsúlyozzák, ami nem ők (sem jobb, sem bal), ahelyett, hogy magához vonzanák mindkét oldalt. Az "'Együtt" nevében benne van az a lehetőség, hogy minden szimpatikus és értelmes törekvést támogathasson, akár balról (szocialisták), akár jobbról (konzervatívok) jön. Egyébként középen is van némi tolongás: LMP, Liberális Párt, PM. Úgy képzelek el egy pedagógus tüntetést, hogy a párt nagy molinókkal jelenik meg: "EGYÜTT a pedagógusokkal". Ugyanígy Sándor Máriáék esetében: "EGYÜTT az ápolókkal". (Egyáltalán, hogyhogy Sándor Mária még nincs benne az Együtt vezetőségében?) Minden ilyenfajta társadalmi mozgolódás mellé oda lehet állni, hangsúlyozva, hogy ti is mi vagyunk, mi adhatjuk meg nektek a hátteret, a logisztikát, az erőt. (Ha ettől a civilek visszarettennek, az legyen az ő bajuk. Akkor, egyedül, semmit sem tudnak elérni. Megszűnne az a látszat, hogy csak a "szűz kéz" lehet sikeres.)
Ágh Attila egy "társadalmi kerekasztalt" javasol, amely "nagy történelmi kompromisszumként" megteremthetné "a demokratikus pártok és a társadalmi mozgalmak egymásra találásának, szervezett párbeszédének a lehetőségét". Egy ilyen nagyszabású kiegyezéssel azért nem értek egyet, mert hosszú időt venne igénybe, és csak formális lenne. Elvileg bármelyik párt és bármelyik civil szervezet azonnal együttműködhetne a másikkal, és folyamatosan bővülhetne a kör. Nem egyeztetni kellene (mit egyeztetnének, amikor lényegében mindegyiknek azonos a célja?), hanem kiállni egymás mellett. Ezért a magam részéről egy negatív szűrőt javaslok. Ne vegyük komolyan, ne támogassuk azt a szervezetet (akár civil, akár párt), amelyik nem akar együttműködni, összefogni a többiekkel. Aki az összefogás és a közös célok érdekében kifejtett munka ellen lép fel, attól forduljanak el a saját szimpatizánsai! Jelenleg azért járnak sokan a tüntetésekre, mert úgy vélik, hogy egy igaz ügyért való kiállással közelebb hozhatják ezt a demokratikus egységet. Ha ez a várakozás nem realizálódik, akkor nincs értelme egymást támogatni. Akkor tüntessenek a vasutasok érdekeiért csak a vasutasok, az oktatásügy megreformálásáért csak a pedagógusok, és az ápolók helyzetének javulásáért csak az ápolók. Így mi szép lassan beledöglünk, az iskola pedig hülye gyerekeket nevel, akik semmit sem tudnak a világról.
Legyen vége annak, hogy az egyik civil szervezet nem adja meg a jogot egy másik szervezet aktivistájának, hogy a pódiumra lépjen, legyen vége annak, hogy görcsösen elhatárolják magukat az őket támogatni igyekvő pártoktól. Ezeket a pártokat ne küldjék el a rendezvényeikről, hanem lépjenek be, "falják fel" a pártokat. Érjék el, hogy a pártok is a civilek céljait támogassák. Amelyik párt elzárkózna ettől, azok magukat iktatnák ki a demokratikus mozgalom fő áramából. Nem formális, nyögvenyelős pártközi együttműködésre van szükség (ez megbukott 2014-ben), hanem egy kristályosodási folyamatra, amely elvezet a lényegében egyet akaró civilek és pártok tényleges egységéhez (amelyen belül természetesen az egyes irányzatok, platformok megtarthatnák eredeti jellegüket).
És ebben a folyamatban ne az egyébként is efemer "felgyülemlett feszültségek" diktálják az ütemet, hanem a közös cél: az ellenforradalmi kormány megdöntése, a demokratikus viszonyok visszaállítása, és a korábban elkövetett hibák kiküszöbölése! Én a szelíd, de állhatatos küzdelem híve vagyok.
(2016. máj. 26.)
